Dávid Éva Műhelye Dávid Éva

 

Dávid Éváról


Dávid Éva több, mint harminc éve kezdett kerámiával foglalkozni, a tanulóévek után rövid idő alatt megteremtette saját műhelyét Budapesten. 2004-ben érdeklődése a habán kerámiakészítés felé fordult. Még abban az évben Velemérre költözött és felállította műhelyét, mely egyre nagyobb népszerűségre tett szert a látogatók körében. Velemér völgye – az itt bányászható kiváló agyag miatt – mindig is az ország egyik jelentős fazekasközpontja volt, ahol levéltári feljegyzések szerint habánok is éltek a XVI. század elején. 2007-ben, egy szakmai útja során jutott el Olaszországba, az assisi melletti Derutába, ahol annak idején a habánok is tanulták a majolikakészítés titkait. Az olasz mesterek lenyűgöző tudása, és szemet gyönyörködtető alkotásai láttán azonnal elhatározta, hogy elsajátítja e stílust, így ma már a derutai „Ghirlanda Rosso” hagyománya alapján készült termékek is gazdagítják palettáját.
       Dávid Éva abban a reményben folytatja munkáját, hogy hozzájárulhat a kézzel festett majolika több évszázados tradíciójának fennmaradásához és vásárlóinak is épp annyi örömet fog szerezni, mint amennyit neki nyújt e tárgyak készítése.

 

 

 

©Dávid Éva, 2004