középkori habán A habánok története habán kerámia
 

A habánokról – más néven anabaptistákról – a XVI. század eleje óta emlékeznek meg a krónikák. A Bibliából leszűrt hitelvek és iránymutatások alapján kisebb-nagyobb településeket hoztak létre, melyekben vagyonközösségben éltek, a testvériség minden tagja egyenlő volt, csendes, befeléforduló életük a vallásos szemlélődés és a munka szolgálatában állt, tiltották az erőszakot, a fegyverforgatást, vezetőiket választották.
       Békés életmódjuk ellenére történetük kezdetektől fogva mégis üldöztetések láncolata. Első csoportjaik Svájc északi részén és a Németalföld területén tűnnek fel, azonban hamar megindult szétszóródásuk Tirol, Hollandia, Morvaország irányába, számtalan közösséget alapítottak a Velencei Köztársaságban, eljutnak Magyarországra, Erdélybe s legvégül a cári Oroszország területére, a Krím-félszigetre, sőt a tengeren túlra is. Mára sz Egyesült Államokban élő mennoniták és amisok tekinthetők szellemi örököseiknek, leszármazottaiknak, Európában nem maradt túlélő közösségük. Az anabaptista mozgalom aranykora XVI. század közepétől a XVII. század elejéig terjedő időszakra tehető, központja Morvaország. Itt vált általánossá, hogy a habánok a külvilágtól többé-kevésbé elzárt közösségeket, „udvarokat” szerveztek („Haushaben” – feltehetően innen származik nevük is), s csak munkájuk révén álltak kapcsolatban környezetükkel. Minden olyan foglalkozást űztek, amely nem ellenkezett hitelveikkel, soraikban volt kőműves, ács, késes, de ők adták a magyar főúri udvaroknak az orvosokat, bábákat, patikusokat. Bőrműveseik a használati tárgyakon kívül a Biblia-kötéssel foglalkoztak, Gutenberg után pedig Biblia-nyomtatással is. Ők építettek először emeletes házat Magyarország területén és rész vettek az itteni bányák tevezésében is. Okatatási rendszerük messze megelőzte korát: minden gyermek iskolába járt, beleértve a leányokat is. Jelentős számban voltak közöttük fazekasok is, akik ónmázas fehér edényeket készítettek, melynek technikáját Itáliából, Faenzából, illeve a hollandiai Delfből hozták magukkal. A Kárpát-medence legelső ismert habán kerámiatárgya egy 1609-ből származó víztartó. Egyedülálló motívumviláguk, színkezelésük és technikájuk – mely nagyon különbözött környezetük népi fazekasságától – hamar közkedveltté tette a habán fazekasok termékeit, eleinte csak főúri körökben, később a szélesebb néprétegekben is. Díszítésviláguk az évszázadok során több-kevesebb változáson ment át, az eleinte tiltott ember- és állatábrázolások a XVII. század elejére általánossá váltak. Használati tárgyakon kívül készítettek kályhacsempéket is, melyek különös megbecsülésnek örvendtek.
       Sajátos módon a habán fazekasság mindvégig megőrizte mással össze nem téveszthető stílusjegyeit, nem keveredett egyéb irányzatokkal, mások meg sem kísérelték utánozni, melyben nagy szerepe volt a közösségek zárt jellegének, így Közép-Európa egyedülálló szellemi, néprajzi és művészeti kincse maradhatott.

©Dávid Éva, 2004