Az anabaptista mozgalom aranykora XVI. század közepétôl a XVII. század elejéig terjedô idôszakra tehetô, központja Morvaország. Itt vált általánossá, hogy a habánok a külvilágtól többé-kevésbé elzárt közösségeket, „udvarokat” szerveztek („Haushaben” – feltehetôen innen származik nevük is), s csak munkájuk révén álltak kapcsolatban környezetükkel. Minden olyan foglalkozást ûztek, amely nem ellenkez ett hitelveikkel, soraikban volt orvos, bába, kômûves, ács, késes. Jelentôs számban voltak közöttük fazekasok is, akik ónmázas fehér edényeket készítettek, melynek technikáját Itáliából, Faenzából származó mesterektôl tanulták. A Kárpát-medence legelsô ismert habán kerámiatárgya egy 1609-bôl származó víztartó. Egyedülálló motívumviláguk, színkezelésük és technikájuk – mely nagyon különbözött környezetük népi fazekasságától – hamar közkedveltté tette a habán fazekasok termékeit eleinte csak fôúri körökben, késôbb a szélesebb néprétegekben is. Díszítésviláguk az évszázadok során több-kevesebb változáson ment át, az eleinte tiltott ember- és állatábrázolások a XVII. század elejére általánossá váltak. Használati tárgyakon kívül készítettek kályhacsempéket is, melyek különös megbecsülésnek örvendtek.
       Sajátos módon a habán fazekasság mindvégig megôrizte mással össze nem téveszthetô stílusjegyeit, nem keveredett egyéb irányzatokkal, mások nem próbálták utánozni, melyben nagy szerepe volt a zárt közösségeknek, így Közép-Európa egyedülálló néprajzi és mûvészeti kincse maradhatott.